Outlander - 1. évad

Mivel mostanság már a sorozat második évadát gyűröm, úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy megírjam a nyitó évadról szóló kritikámat: a bejegyzést február 12 délelőttjére kellene visszadátumoznom. Nem szeretném ismét pl. bemutatni a cselekményt, ezért összegyűjtöm az összes korábbi írásomat erről a sztoriról - itt találhatjátok a könyvkritikámat (1. rész), ez az általános sorozatismertető, emez pedig a pilot epizódról szól. 

Egy olyan sorozatnál, ami valójában egy adaptáció, és ráadásul a férfi főszereplő (jelen esetben Jamie) nagyon népszerű, a legneccesebb kérdés általában az, hogy sikerül-e megtalálni a megfelelő színészeket, anélkül, hogy csalódást okoznának a rajongók számára. Nos, szerencsére az Outlander színészei nemcsak vérprofik, hanem abszolút jól hozzák a karaktereiket is.

Akivel egyébként a leghamarabb és a leginkább kibékültem, az Sam Heughan: egyszerűen fogalmazódott meg bennem a képernyőt nézve, hogy "édes istenem, EZ Jamie". Abszolút benne van a csibészes skót srác, és nagyon jó volt látni, hogy mennyivel másabb a való életben a színész, mennyire át tudott szellemülni (az összes színész közül talán ő a legmarkánsabban) - különösen a szemei kifejezőek, meg hát ahogy elnéztem, magánemberként (is) egy nagyon cuki pasi. 

A mellékszereplők közül kiemelném még Geillist, akit különösen eltaláltak, de a nagy favorit Murtagh volt. Dougalban (alias Ferenc József-hasonmás) is sok potenciál volt (mondjuk kicsit félek tőle, tiszta ijesztő!), de azt nagyon sajnálom, hogy egyszerűen nem értettem a motivációit, viszont így is kétségtelenül érdekes karakter volt. Természetesen megvoltak a negatív figurák, a vicces emberkék, és a pozitív szereplők is. (A Claire-t alakító színésznőről nem igazán tudok mit írni: profi, de a karaktere nem igazán áll közel hozzám.)

Míg a szuper karakterformálásoknak örülök, addig a sajnos szintén megjelenő regényhűségnek (cselekmény szempontjából) nem. Oké, nyilván levett valamennyit az élvezhetőségből, hogy tudtam, mi fog történni - de még akkor is túl sok unalmas rész (mármint teljes epizód!) volt, ha ettől eltekintek. Arról nem is beszélve, hogy azok a részek sem tudtak odacsapni, amiknek nagyon kellett volna (pl. börtönös részek Black Jack Randallal). Ha olyanokhoz van szokva az ember, mint mondjuk az Originals (tele hatalmas fordulatokkal), akkor az, amit itt láttam, egyszerűen kevés, illetve arra elég, hogy kötelességből mindig az újabb epizódra ugorjak. És azt nem szeretem, amikor meg is feledkezem arról, hogy nézek egy sorozatot - pont ezért az volt a tervem, hogy ha a második évad sem szippant be, hagyom a francba az egészet.

Nyilván egyébként azok a részek voltak a legizgalmasabbak, amik a regényben is (mondjuk 6., 10., 12. rész), de szerintem az lett volna a legjobb, ha kevesebb epizódba szűkítenek mindent. Számomra zavaróan kevés volt a Claire-Jamie rész, és a soriban sem sikerült megértenem a felkelés körülményeit, miértjeit.

Mielőtt még elvenném bárkinek is a kedvét az Outlandertől, le kell szögeznem, hogy ez egy nagyon minőségi és amúgy szerethető sorozat. Természetesen voltak olyan elemek, amiket én is nagyon szerettem, annak ellenére, hogy eléggé lehúzónak tűnik a kritikám.

A főcímdal (Skye Boat Song). Imádom. Szívfacsaró, ráz tőle a hideg, és sírni szeretnék rajta folyton. Hiszen valójában a skótok függetlenségéért való harc jelképe (jakobita mozgalom) - egy kis utánaolvasással pedig számomra is új értelmet nyert az egész történet, és emiatt tudom azt a regénysorozatot, amit csak folyton szidok, mesterműként értékelni. Mert nem semmi, ahogy Diana Gabaldon ezt a történelmi hátteret beleépítette könyveibe. (Érzelmeket amúgy a cselekmény is szépen kivált, különösen Geillis, 11. rész.)

Ami még nagy erőssége az Outlandernek, az az élethűség. Profi munkáról beszélünk, minden élethű (néha már annyira, hogy ez az élvezhetőség/izgalom rovására megy), a korabeli szokásoktól kezdve az akcentuson át (nem lehetett könnyű kivitelezni)... nos, az olyan részekig, amit vagy elbír az ember, vagy nem. És ebben a sorozatban vannak gyomorforgató részek (tényleg), meztelenség (Tobias Menzies wtf???!!!) - elég bevállalós a gárda, mit ne mondjak; és szexjelenetek. De olyanok... mármint, néztem én már mindent (a True Bloodból is simán lecsúszott a 7 évad), viszont az az orrba-szájba (nem szó szerint) dugunk-elem, ami egy HBO-s sorozatnál alap, az egy ilyen történelmi drámában sok szerintem. Én legalábbis öncélúnak éreztem az Outlanderben, hiszen a cselekményt nem mondhatnám, hogy előre vitték volna a kamatyolások.

Ééés a végére hagytam a legjobbat és legrosszabbat. Egyben. (Ez esetleg spoileres lehet a cselekményt nem ismerőknek, úgyhogy csak óvatosan a továbbolvasással!)

Számomra Black Jack Randall. Először is, Tobias Menzies nem csak nem szégyellős, hanem egy irtózatosan jó színész is. És tényleg irtózatosan, mert gyanúsan jól hozta a pszichopatát (csak viccelek - ha jól vettem kis
, a való életben egy nagyon vicces figura). Lényeg a lényeg, Menzies pusztítóan jó. Pont. El tudta érni azt, hogy még akkor is rá figyeljen az ember, amikor ott van a két főszereplő is. Egyértelműen "steals the show" (= viszi a show-t, ellopja a jelenetet), de alapból is az ő részei a legjobbak. No, és maga a karakter. Nagyon érdekesen van ábrázolva, és hát, tényleg egy pszichopata, őrült, és emiatt nem is lehet gyűlölni, én legalábbis inkább sajnáltam. Na, meg imádtam. Mármint nyilván utáltam, de közben... ááá, ezt látni kell.

Nos, hát úgy fejeztem be az első évadot, hogy ötletem sem volt, mi lesz az egészből Randall nélkül, no meg tudtam, hogy hiányozni fognak a felföldiek. Mindenesetre a következő szezon fő célja a jövő megváltoztatása, ami alapból egy izgalmas téma. Szerintem hamarosan jövök annak is az értékelésével. Csók!

(Képek: imdb.com)