Nem tudom, valahol említettem-e már, de én általános iskolás koromban nagyon nem szerettem olvasni. Ez jócskán a kötelező olvasmányoknak tudható be, no meg annak, hogy olyan könyvek találtak meg, amik egyszerűen nem nekem valóak voltak. Végül az olvasásra a 2013/2014-es tanév legelején kaptam rá, amikor a Csontváros filmadaptációjának promóját nyomatták folyton a tévében. Annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy nekiálltam a regénynek. Aztán az első héten, amikor még nem volt sok házi, gyorsan jött a következő kötet, és így szépen sorban elkezdtem falni a könyveket - a többi meg már történelem...
Korábban már megosztottam, hogy miket olvastam 2016-ban (+ más évek: 2014, 2013), így most visszamenőleg pótolom a listát (több részletben) az ominózus 2013-ig. Vicces, de valamiért egy doksiba gyűjtöttem őket össze kronológiai sorrendben - valószínűleg annyira büszke voltam magamra, hogy végre olvasok, hogy nem akartam, hogy elfeledjek bármit is...
Íme a 2015-ös termés:
- Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék
- Richelle Mead: Vámpírakadémia
- Jókai Mór: Az arany ember
- Katie McGarry: Pushing the Limits – Feszülő húr
- C. J. Roberts: Captive in the Dark – Fogoly a sötétben
- Madách Imre: Az ember tragédiája
- Tammara Webber: Easy – Egyszeregy (harmadjára)
- Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek
- Shannon Messenger: Vihar szeli ketté
- Anton Pavlovics Csehov: Sirály
- Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
- Kristin Gabriel: A farkas és Piroska
- Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
- Nalini Singh: Angyalvér
- Susan Elizabeth Phillips: Csak Te kellesz!
- Heidi McLaughlin: My Unexpected Forever
- Rachel Van Dyken: Egyetlen
- Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
- Nalini Singh: Angyalcsók
- Nalini Singh: Angyaltánc
- Lakatos Levente: Aktus
- Tammara Webber: Breakable – Törékeny
- Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
- Jessica Sorensen: The Coincidence of Callie & Kayden – Callie, Kayden és a véletlen
- K. A. Tucker: Ten Tiny Breaths – Tíz apró lélegzet
- J. Lynn: Wait for You – Várok rád
- J. R. Ward: Éjsötét szerető
- Jennifer Crusie: Fogadj rám
- Katja Millay: The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere
- Tracey Garvis Graves: Kötelék
- Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
- Jennifer Crusie: Szerelmes szélhámosok
- Radhika Sanghani: Virgin
- Janet Evanovich – Lee Goldberg: A nagy zsákmány
- Georgia Cates: A fájdalom szépsége
- Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral
- Szabó Tibor Benjámin: Az első küldetés
- C. J. Roberts: Captive in the Dark – Fogoly a sötétben (másodjára)
- Colleen Hoover: Ugly Love
- Whitney G.: Reasonable Doubt 1.
- Laurelin Paige: Fixed on you – Megtalállak még
- Laurence Plazenet: Magányos szerelem
- Nicolas Barreau: Álmaim asszonya
- Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
- Tara Sivec: Csábítások és csemegék
- Kosztolányi Dezső: Édes Anna
- Katie Ashley: Az ajánlat
- Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
- Borsa Brown: Az Arab
- Lakatos Levente: Szeress jobban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése