Sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Valamiért
azt hittem, hogy ez csak valami unalmas történet lehet. És mekkorát
tévedtem...!
Adatok:· Cím: A csábítás kilenc szabálya
· Eredeti cím: Nine Rules to Break When Romancing a Rake
· Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
· Év: 2013 (eredeti angol változat: 2010)
Rövid tartalom: Lady Calpurnia Hartwell sajnos a
lehető legjobb úton jár ahhoz, hogy vénkisasszony legyen. Már huszonnyolc éves,
és nincs egyetlen kérője sem. Illetve olyan, aki nem unalmas, öreg vagy
hozományvadász. Callie végül elfogadva sorsát úgy dönt, ideje véget vetnie unalmas
életének és olyat csinálni, amit illemtudó hölgyként sosem tenne. Például
csókot lopni egy szoknyapecér márkitól. Egy olyan márkitól, akinek alakja tíz
éve már Callie elméjébe égett...
Pozitívumok: Kétségtelenül a legeslegjobb az
egész könyvben a két főszereplő, Callie és Ralston márki (Gabriel) közti kémia.
Jól van tálalva a feszültség, az évődések, a hihetetlen a szenvedélyük; na, itt
aztán tökéletesen kijön, hogy a gyűlöltet és a szerelmet nem sok választja
el... Emellett viszont tetszett a korabeli (beszéd)stílus, a humor (néha
hangosan nevettem), a női egyenjogúság szóba kerülése, valamint természetesen a
Callie és Gabriel közti párbeszédek. Nagyon jól jött ki, hogy gyakorlatilag
Ralston ismerteti meg a lánnyal a világot.
Negatívumok: Oké. Hát, először is kellett egy kis
idő, hogy beszippantson (de aztán nem kicsit sikerült neki!), és volt egy-két
„wtf”, amit nem értettem és teljesen fölöslegesen generált bonyodalmat
(fogadás, most komolyan?). Nyilván itt is megvolt a szokásos klisé, miszerint
egész véletlenül csak a két főszereplő nem veszi észre az evidenst. Vajon mire
gondolhatok...? Az önsajnálatot és a túlzott büszkeséget még mindig nem
szeretem. Furcsálltam még néhány dolgot (a híres nőcsábász első találkozáskor
már hősszerelmesként viselkedik? Pont egy bűnbarlangban? Komolyan??). Fájt és
dühített a masszív hímsovinizmus (nem a könyv hibája) és először meglepett,
ahogyan abban a korban (gondolom) megélték a szexualitást – szintén nem a
sztori okolható. A befejezés cuki volt, de jobban belenéztem volna a jövőbe.
Karakterek: Hát én imádtam Ralstont! És nem csak
a dumáját, hanem a gondolkodásmódját (intelligens ember, annyi szent), a
kitartását (nem ismert megalkuvást), azt, hogy mindig átlátott a szitán... Nem
mondom, néha pofon vágtam volna, de összességében egy nagyon jól megalkotott
karakter. Callie-t is szerettem ám! Pont akkor volt pimasz, amikor kellett;
pont akkor volt erős, amikor kellett; és pont akkor szenvedélyes... Tetszett
neki is a felfogása, a reformtörekvései (úgy is mondhatnám, hogy feminizmusa).
Nick is egy jópofa figura volt, ahogy Juliana is. Még Nastasia is érdekes volt.
A mellékszereplők közül viszont Benedick vitte magasan a pálmát – ahogy
elnézem, sajnos ő nem kap(ott) külön könyvet. Pedig biztosan az is népszerű
lett volna...!
Kedvenc idézet/rész(ek): A kedvenc jelenetem Callie és
Ralston beszélgetése az Allendale könyvtárban; idézeteknek pedig egy igazán
szépet és elgondolkodtatót, illetve egy olyan választottam, ami tökéletesen
bemutatja, hogy mit imádtam legjobban Gabriel-ben.
„– Miattam ne sírj, császárnő! Nem érek én annyit.
– Nem miattad sírok –
mondta a lány, és a férfi arcára tette a kezét. – A kisfiú miatt sírok, aki
sosem kapott esélyt arra, hogy higgyen a szerelemben. És apád miatt, aki ezt
nyilván szintén nem érezhette át. Mert ő csak szerette a feleségét, de ez nem
volt szerelem. A szerelem sosem egyoldalú vagy önző. A szerelem nagyvonalú, és
jó irányba változtatja az életet. A szerelem nem rombol, Gabriel, a szerelem
épít.”
„A férfi hosszú pillanatokig nézte őt. Callie érezte, hogy a
férfi tehetetlen és dühös. Aztán Ralston így szólt:
– Még nincs vége –
mondta határozottan.”
Nagyon tetszett! Nem gondoltam volna, hogy a „történelmi
romantikus” mint műfaj valaha nekem nagy kedvencem lesz, márpedig most nagy úgy
tűnik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése