2016. július 18.

Sir Arthur Conan Doyle - A sátán kutyája



Mivel a krimi nagyon is az én asztalom, csak idő kérdése volt, hogy a rövidített olvasmányok után mikor vágok bele egy „valódi” Sherlock Holmes-sztoriba...


Adatok:
 

·        Író: Sir Arthur Conan Doyle


·        Cím: A sátán kutyája


·        Eredeti cím: The Hound of the Baskervilles


·        Kiadó: Móra Kiadó


·        Év: 1966 (eredeti angol változat: 1901)


Rövid tartalom: A világhírű detektív, Sherlock Holmes és hű társa, Dr. Watson végre igazán érdekes esetet kap. Baskerville-éket hosszú évek óta a Sátán kutyájának átka sújtja. Nem egy családtag lelte halálát ennek a legendás, természetfölötti lénynek köszönhetően. És most, hogy egy újabb sarj élete kerülhet veszélybe, a londoni páros nyomozásba kezd. Egyáltalán földöntúli ez a bizonyos fenevad?


Pozitívumok: Már az első oldalon megmosolyogtatott, néha egészen aranyos és vicces a történet. Nagyon tetszett az ügy alapjául szolgáló legenda, bár azt sajnálom, hogy magának a kialakulásának pontos körülményeit nem tudtuk meg. A klasszikus művekhez képest szerencsére ez a történet kifejezetten érdekes, izgalmas – kivéve a leírásokat, bár azok meg néha nagyon is kísértetiesek voltak. A korabeli hangulat megvolt, a lápot is nagyon magam elé tudtam képzelni, maga az akció is oké. A rejtélyek sokasodásának is örültem és természetesen a váratlan meglepetéseknek is.

 
Negatívumok: Furcsálltam, hogy a regény felében Holmes nincs is jelen, hiányoltam a klasszikus leleplezést (mondjuk ez a körülményeknek tudható be), és Sherlock Holmes levezetése ellenére is maradtak bennem kérdések. Emellett a fordítással sem voltam teljesen megelégedve (létezhet, hogy már-már szlenges kifejezéseket találtam benne?).


Karakterek: Mondanom sem kell, Holmes hozta a maga pimasz formáját (előttem végig a filmbéli Sherlock volt); és nyilván Dr. Watson is kedvelhető volt. Úgy nagyátlagban véve a mellékszereplőket is szerettem, különösen Sir Henry-t, aki egy nagyon is bátor figura.


Kedvenc idézet: Tipikus Sherlock Holmes – túlzott magabiztosság mellett bóknak álcázott sértés.
„Biz’ isten, Watson, maga időnként felülmúlja önmagát – mondta Holmes. Hátralökte a székét, és rágyújtott egy cigarettára. – Meg kell mondanom, hogy mindabból, amit szerény módszerem ismeretében előadott, az derül ki, mennyire lebecsüli a saját képességeit. Lehet, hogy nem áramforrás, de hogy jó vezető, az vitathatatlan. Vannak emberek, akik maguk nem zsenik, de megvan az a különös képességük, hogy inspirálni tudják a lángészt. Hadd valljam be, drága cimborán, hogy mélységesen a lekötelezettjének érzem magam.”



Üdítő krimi, ami tökéletes volt arra, hogy meghozza a kedvemet más klasszikusok olvasására (nem csak Doyle-tól).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése