Ezt a könyvet úgy tudnám jellemezni, hogy nagyon érdekes
alapötlet jóval gyengébb kivitelezéssel. Ennek ellenére szerettem!
· Cím: Nevermore – Soha már
· Eredeti cím: Nevermore
· Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
· Év: 2013 (eredeti angol változat: 2011)
Rövid tartalom: Isobelt, a pompomlányt sokként éri,
hogy az irodalomórai beadandót a szótlan gót sráccal, Varennel kell közösen
megcsinálnia. A lánynak azonban idővel az tűnik fel, hogy igenis szeret a fiú
mellett lenni, sőt, vonzódik is hozzá. Ám arról fogalma sincs, hogy micsoda
veszély leselkedik rá. Az Árnyékvilág ugyanis egyre nagyobb teret hódít meg
magának...
Pozitívumok: Valójában a regény eleje egy tipikus
romantikus tiniregény, mégis beszippantott, nem akartam (és nem is bírtam) leállni
az olvasással. Nagyon szurkoltam a két főszereplőnek, és igazából még az
iskolai (tulajdonképpen lényegtelen) dráma sem untatott. Emellett örültem, hogy
a fejezetek között szinte nincs időbeli lyuk, így majdnem egyben lefolyt minden
esemény. Kellett egy kis idő, de végül Isobel és Varen kapcsolata mellett a
természetfeletti szál is izgalmassá vált. Az pedig már csak bónusz, hogy Poe
művészete nagyon is felkeltette az érdeklődésemet.
Negatívumok: Maga az elbeszélési mód nagyon
zavart. Amiatt, hogy végig E/3.-ben olvastam, emiatt pedig egyrészt sosem
tudtam, hogy kiről van szó és hogy mi történik, másrészről pedig a szöveg tele
volt „a fiú” és „a lány” kifejezésekkel. Túl sok volt a lényegtelen részleteket
tartalmazó leírás és értelmetlen jelenet, a sok klisé, az olyan bugyuta kérdés,
mint a „te aggódsz értem?”. Ami talán a legnagyobb hátránya a könyvnek
számomra, az a túlzott rejtélyesség. Nem sokkal a könyv vége előtt még fogalmam
sem volt, hogy tulajdonképpen miről is szól a Nevermore, mégis mi a természetfeletti
szál. Az Árnyékvilág pedig zavaros, érthetetlen és unalmas volt. Nagyrészt
legalábbis.
Karakterek: Női karakterek tekintetében
általában érzékeny vagyok, de Isobelt gyakorlatilag mindig megértettem, még ha
annyira különösen nem is szimpatizáltam bele. Varent viszont kifejezetten
kedveltem a maga dumájával és cinizmusával. Ami a mellékszereplőket illeti,
Gwen nagyon cuki volt, Reynolds mellett pedig Varen családja is tartogat
meglepetéseket – a többiek szerintem eléggé üresek voltak.
Kedvenc idézet/rész(ek): Találtam egy-két kifejezetten
feszültségteli részt, amit nagyon is élveztem (pl. Isobel a parkban). Ami az
idézeteket illeti, mondanom sem kell, hogy a főszereplő srác beszólásait
szerettem a legjobban.
„- Először is – vágott
közbe Varen, esélyt sem adva a lánynak, hogy befejezze a mondanivalóját –, ha
egyedül voltál ma este a parkban, akkor gondolom, felfogtad, hogy ez mekkora
hülyeség volt.
- Igen, már gondoltam
rá, köszi.
- Nagyon szívesen. Másodszor pedig – folytatta –, te tényleg
nagyon be lehetsz állva, ha azt hiszed, hogy én követnélek téged, üldözésről
már nem is beszélve. Ne haragudj, de az életem ennyire nem üres.”
Összességében sokkal rosszabbra számítottam, így az egyébként
nem vészes, de mégiscsak függővég után várom a folytatást!
A moly.hu-n írt kritikámat pedig megtekintheted itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése