C. J. Roberts - Megigézve a sötétben (A sötét páros #2)

Mivel a Fogoly a sötétben-t imádtam, elég szép elvárásokkal indultam neki a trilógia második részének. Sajnos összességében kissé csalódnom kellett.

Adatok:

 

·        Író: C. J. Roberts

·        Cím: Megigézve a sötétben

·        Eredeti cím: Seduced in the dark

·        Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

·        Év: 2015 (eredeti angol változat: 2013)

Rövid tartalom: A megalkuvásra nem hajlandó Caleb és a túlélő Livvie folytatja közös útját a lány kegyetlen sorsának beteljesülése felé. Caleb társa, Rafiq kívánsága szerint egy rejtélyes mexikói férfi villájába utaznak, míg meg nem történik Livvie tényleges eladása szexrabszolgaként. Hiába táplál egyre nyilvánvalóbban „Cica” gyengéd érzelmeket az ő mestere iránt, Caleb úgy tűnik, nem akar elállni a bosszújának tervétől...

Pozitívumok: Először is, Livvie és Caleb jeleneteit (általában) imádtam – kétségtelenül izzott köztük a levegő. Tetszett az egyfajta abszurd humora a könyvnek, miközben egy-két jelenet igazán feszültséggel telire sikerült. Hiába, hogy a regény eleje nem igazán fogott meg, a végére elég szépen felpörögtek az események; komoly meglepetéseket és fordulatokat tartogat a Megigézve a sötétben. Nyilvánvalóan kegyetlen témát boncolgat az írónő (és ezáltal ténylegesen egy érzelmileg felkavaró olvasmányról van szó), de ha eltekintünk a rabszolga-kereskedelemtől, szerintem ez igenis egy szép történet. A befejezésnél (pedig imádtam) nagyon sírtam; egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen a történetüknek, túlságosan hozzám nőttek a szereplők. Mondjuk a „jövőbe” szívesen belepillantottam volna jobban is.

Negatívumok: Borzasztóan zavart a könyv legeleje. Azt sem tudtam, mi történik; az elbeszélési mód sem tetszett (ugyanis több szálon fut a történet: a jelenben FBI-nyomozást követhetünk, a „valódi” cselekményt múltban, visszaemlékezésként olvashatjuk). Egyszerűen nem szippantott be, nem ragadott annyira magával, mint az első rész; csak körülbelül a regény felétől pörögtek nálam a lapok.

Ami még szintén bosszantott, az a mellékszereplők jelenléte. Hol az idegesített, hogy Livvie-ék helyett az ügynökökről kell olvasnom; hol pedig az, hogy hiába lett volna érdekes az ő száluk is, szimplán nem volt „idő” és lehetőség a velük kapcsolatos események kidolgozására. Minden rejtélyes maradt. Talán úgy egyszerűbb megfogalmazni, hogy túl sok akart lenni a könyv. Volt benne nyomozás (de minek?), romantika, dráma és túl kevés figyelmet kapott mellékkarakter. 

A harmadik negatívum-csokor meglehetősen személyes, ugyanis nagyon nem erre számítottam (tulajdonképpen sokkal jobbra). Azt hittem, hogy egy közel-keleti sejk palotájában fogunk reality-szerűen mászkálni a háremhölgyek (jelen esetben rabszolgák) között, akik állandóan áskálódnak, míg Livvie és Caleb titokban együtt lehet néha a bosszúhadművelet közepén. Ehelyett egy villában (nem mintha ez lenne az óriási különbség)... nem történt semmi. Érdemben nem haladt előre a cselekmény egy szemernyit sem, „csupán” a rabszolgatartók brutális világába kapunk betekintést.

Karakterek: Én legtöbbször megértettem Calebet (mindig is tartottam, hogy a lelke mélyén igenis jó ember), de néha hihetetlenül kiakadtam rá. Még belőle sem néztem volna ki néhány megalázó tettet. Máskor viszont (hát természetesen) imádtam őket együtt Livvie-vel... A „jelenbeli”, a nyomozást segítő Livvie valahogy nem volt túl szimpatikus; viszont a két FBI-ügynökben rengeteg kihasználatlan potenciál maradt. Annak a bizonyos mexikói villának a házigazdája/gazdái is érdekes személyiségek voltak – sosem tudtam eldönteni, hogy kinek az oldalán állnak éppen.

Kedvenc idézet/rész(ek): Nem meglepő módon a két főszereplő közös romantikus jeleneteit szerettem a legjobban. Ami az idézeteket illeti, a humor mellett egy-két igazán szép, elgondolkodtató mondatot, bekezdést is találtam. Például:

„Tudtam, hogy szörnyen rossz ember, aki szörnyen rossz dolgokat követett el. Tudtam, hogy nem érdemel meg engem és a szerelmemet. De nem érdekelt. Az együtt töltött idő alatt beleszerettem a fogvatartómba. Beleszerettem az illatába és az ízlésébe, a mosolyába, a kedvességébe, és igen, még a kegyetlenségébe is, mert tudtam, hogy hozzá tartozik”

Nagyon sok minden maradt lógva a levegőben. Nagyon sok érthetetlen rész idegesített fel. És fogalmam sincs, hogy mi vár a befejező kötetben, de mindenesetre kíváncsian várom...