2015. június 17.

Saving Hope - Pilot



Eszemben sincs tagadni, hogy csakis Daniel Gillies személye miatt kezdtem bele a Saving Hope-ba. Bár nem sok jót olvastam a nyitó epizódról, én azt mondom, nem lett olyan nagyon vészes.


Mivel még csak a pilot-nál tartunk, nem hinném, hogy már most olyan hatalmas spoiler-veszély fenyegetne, ami miatt nézhetetlenné válna az egész sorozat, de nagyjából mindent le fogok itt írni, ami történt, így aki azt szeretné, hogy minden meglepetés maradjon számára, NE OLVASSON TOVÁBB!


Egy balesettel nyitunk, melynek következtében az egyik főszereplő, Dr. Charlie Harris kómába esik. Itt meg is jelenik a „kórházas sorozat” kategóriát megspékelő természetfeletti jelleg: Charlie kívülről, valamiféle szellemként látja az eseményeket, melynek következtében „mély” belső monológokat kapunk – engem már itt, az első pár percben elkezdett idegesíteni ez a vonal.


Tizenkét órát visszaugrunk, és megtudjuk, hogy a Charlie-val együtt balesetet szenvedett nő a sorozat másik fő karaktere, Dr. Alex Reid, és egyben Charlie menyasszonya. Szerencsére hamar megjelenik az általam már várva várt Daniel Gillies is, azaz Dr. Joel Goran. Ezen a „gyönyörű” bemutatkozó jeleneten már fenn is akadtam, ugyanis Joelt épp egy balesetet szenvedett, haldokló fickó mellett a hordágyon tolják be, és miközben a doki próbálja megmenti szerencsétlen ember életét, gyorsan dob egy bókot Alexnek (előreolvastam, én már tudtam, honnan ismerik egymást).


Igazából nem is értem, miért ütköztem meg ennél a résznél, mikor ebben a kórházban mindenki hihetetlen laza. Charlie például azzal poénkodik, hogy inkább felírja, a beteg amputálandó karjára: „HÉ, TE MARHA! EZT KELL LEVÁGNI!” Jó, kicsit morbid, és nem is pontosan így történt, de mondjuk úgy, hogy már láttam egy-két Dr. House epizódot, amik után kicsit komolytalannak tűnik EZ a „kórházas sorozat”...


Mindegy, lépjünk tovább. Kétségtelenül kell gyomor már ehhez a részhez is, mivel egy kellemes hasban turkálós jelenetben lehet részünk (megjegyezném: a műtét KÖZBEN Charlie drága megkérdezi Alex-től, hogy hány gyereket szeretne. Ez mi, könyörgöm???!!!).


Most, így az epizód elején még maga Joel sem túl szimpatikus nekem (a szívem ezer darabra is tört emiatt), orvoshoz, méghozzá ortopédsebészhez képest túl bohókásnak tűnik, például viccelődés közben derül ki az is, hogy együtt voltak Alex-szel, csakhogy Joel megcsalta a nőt egy nővérrel. Nos, bemutatom Joel Goran-t...


Még egy, számomra már abszurd mozzanat (mégis ki öltözik át az esküvői ruhájába a munkahelyén, egy KÓRHÁZBAN?) után visszatérünk a jelenbe: eltelt a 12 óra, Charlie már kómában, idegesítően és nevetségesen kommentál mindent szellemként, Alex pedig a kínlódása ellenére visszaáll dolgozni.


Kapunk egy komikus szituációt Joel és az egyik beteg között (később is bizonyítja, hogy van ám dumája),

Beteg: Levágja a karom vagy sem?

Joel: Nem tudom.

Beteg: Megint elhalasztja a műtétemet?

Joel: Nem tudom.

 valamint egy jó kis felesleges Alex-Joel vitát, és szerintem nagyjából ennyi a lényeg.


Összességében? Egy suta orvosi mozdulatokkal teli epizódot láttam (ami nem is veszi gazán komolyan a kórházak működését - szerintem legalábbis, elvégre nem vagyok orvos), eléggé humánus jelleggel: tetszett, hogy egy-két beteget jobban megismerhetünk, illetve a mellékszereplőket is egészen megkedveltem már most.


A problémám a két főszereplővel volt inkább. Szerintem tökéletesen összeillenek, Alex ugyanis olyan „semmilyen”, Charlie egy pedig flegma és érzelmekre képtelen alak. Azt nem tudom megítélni, hogy a színészek miatt van-e ez, de az biztos, hogy gyakorlatilag ők csak ők ketten nem érdekelnek az egész sorozatban.


Joel már sokkal kíváncsibbá tett, bár kicsit zavar, hogy nagyon hasonlít a The Originals-ban látható szintén Daniel Gillies-karakterre, Elijah-ra, mind a tekintetük, a „nézéseik” és a beszédstílusuk is megegyezik. Nem mintha különösebb bajom lenne ezzel, csak egy teljesen más játékra számítottam a színésztől.




Tehát nem volt egy eget rengetően izgalmas epizód, könnyen lehet, hogy nem is tart sok embert a képernyő előtt, én viszont nem is vártam nagy durranást. A másik pedig: Daniel Gillies miatt biztosan maradok még...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése