Már az elejétől fogva imádtam a sorozatot, talán ezért is voltak
nagy elvárásaim a befejező epizóddal kapcsolatban. Jelentem, sajnálatos módon
csalódtam. És nem csak azért, mert sok helyen sántít a történet...
Hogy mit vártam a giga-mega hosszú záró résztől? Mindenképp
happy endet. Mit kaptam? Nos, mindjárt meglátjuk.
Miután megtudunk egy csipetnyi részletet a „jövőből”,
visszatérünk a sziget középén lévő házhoz, ahol javában dúl a harc. Piti épp
gázálarcban és fegyverrel a kezében közelít a barátaihoz, de természetesen nem
lövik le, hiszen a srác egy rágógumit ragaszt a homlokára, így minden kiderül.
Meglepően nagy húzás, nem erre számítottam, a lényeg, hogy nem lövik szitává.
Ezután jön az érthetetlen pillanatok sorának első képviselője:
a veszélyes lövöldözés közepette pont arról kell beszélgetni, hogy Ainhoa vajon
túllépett-e Ulises-en. Igen, ebben a helyzetben szerintem is ez a legfontosabb.
Közben a hajón megpróbálják Buborékba belekényszeríteni
Roberto-t, mégpedig Gamboa és Marimar. Utóbbival kapcsolatban például senkit
sem érdekel, hogy mégis hogyan került föl a hajóra. Mindegy, kezdődik a
tréning.
Ezalatt a házikóba végre megérkezik az elveszett Ulises (máig
nem tudjuk hol volt), Cho, Palomares, és a „meleg” Ramiro (neki a szívatásán
jót derültem, megint egy kicsit komédia-feelingem volt). Ki tudja honnan, de
Ulises vágja a szükséges taktikát, és a kint lévő ellenség helyzetét – nem gond,
fogadjuk el.
Jön egy újabb lövöldözés mellett elengedhetetlen párbeszéd:
Max és Ulises is harcol Ainhoa szerelméért. Igazán idevágó téma. Bár hamar
váltunk, hiszen Montero valamiért eddig eltitkolta Valeria sérülését, de most
beavat mindenkit: Max és Ulises elindul a Sarkcsillagra sebészeti
felszerelésért.
A hajón eközben zajlik Buborék „kiképzése” (én valamiért azt
hittem, hirtelen meg fogják rohanni az emlékek, és visszatér a régi Roberto),
és az évad során hirtelen jófiúvá vált Gamboa beszélgetése a lányával, aki mást
hisz az apjának (szintén jó húzás a készítőktől). Ennek helyrehozataláért Gamboa
feladatot kap: meg kell ölnie Ulisest. Nem baj, nincs ok az aggodalomra, hiszen
újabban a fickó kis híján szárnyakat növesztett.
A házból közben elindult Palomares és Ramiro ki Pitiért (egy
Cho-val folytatott mártír beszélgetés után), de kit tudja, miért mindhárman
kinn maradnak. Na, ennek aztán sok értelme volt. Bent viszont igazán életbevágó
szerelmi vallomások következnek – valamiért már meg sem lepődtem.
Ulises és Max szétválnak: utóbbi megy a hajóra, ahol érdekes
módon elkerül minden veszélyes helyzetet, és nem kapják el. Menekülés közben véletlenül
benyit Buborékhoz és Marimarhoz. Kiderül, hogy mégsem halad olyan jól a
Roberto-project. Ulises ugye a parton maradt feltartani a gázmaszkosokat, de
csapdába kerül: Gamboa menti meg. Maxot mégiscsak elfogják, a házban rekedteket
pedig gránátvetőkkel fenyegetik. A megmentő Buborék, aki igazi Roberto lett, de
már számomra is kiderül, hogy ezt csak eljátssza.
Immáron visszatértünk az epizód legelejéhez: Ulisesre
fegyvert szegez Gamboa. A fiú utolsó kívánságaként elkéri a Gamboa rádióját,
hogy el tudjon köszönni Ainhoa-tól. Szívbemarkoló és megható beszélgetés
következik a szerelmesek között, de minek, hiszen Gamboa úgysem fogja lelőni
Ulisest.
Buborékot megfenyegeti Estela apja, hogy vagy velük tart a
tengeralattjáróra, vagy a gránátvetőkkel mindenkit megöletnek a házban. „Roberto”
dönt, de azt, hogy minek tart Alexanderrel, nekünk, nézőknek miért is kellene
tudnunk?
A tengerparton Gamboa három (vagy négy?) golyót röpít Ulises
mellkasába, de nem aggódom, mert biztos van valami golyóálló mellény a fiún. Amikor
aztán szivárgó vérrel a testéből elkezd lebegni a vízen, engem konkrétan
totális sokk ért. Hiába a gyönyörű beszéd a haláltusája alatt, egyszerűen
képtelen voltam felfogni, hogy egy ilyen véget kreáltak ennek a nagyszerű
sorozatnak. Mert A Bárka számomra a rejtélyek, és Mario Casas/Ulises „elegyéből”
áll(t).
387 nappal később aztán kocsiban ül Montero kapitány, a
felesége, és a kisebbik lánya, valamint Julián, a neje, és a közös gyerekük. Elvileg
mindent megtudunk, amit kell – aha, hát nagyon elvileg.
Kiderül, hogy Ainhoa esküvőjére érkeztek. Már láttam magam
előtt, ahogy hozzámegy a csajszi Maxhoz, de maradt egy kis szemernyi remény. És
igen, Ulises a vőlegény, aki titokzatos módon túlélte a három golyót, de az, hogy
mégis hogyan, mit érdekel minket?! Mindegy, a lényeg, hogy él és virul, de
semmi esküvői jelenet. Helyette megtudjuk, hogy például Estela és Ramiro a
semmiből összejöttek, Max (szerintem személyiségváltás után) minden ok nélkül
nevelőapa lett, Vilmát és Pitit pedig szétválasztották az írók. Hiába bírtam a „kínait”
is, számomra Piti és Vilma majdnem olyan, mint Ulises és Ainhoa: mintha egymásnak
teremtették volna őket.
Mindegy, nem tudunk most ezzel foglalkozni, hiszen földrengés
és mágnese zavar következik: eléggé úgy tűnik, hogy minden kezdődik elölről.
Vegyesek az érzelmeim a résszel kapcsolatban, mert nagyon
nem ezt vártam. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, nem minden álompár
maradt együtt, és nem is gyűlt össze a végére a csapat legalább egy zárókép
erejéig. Az utolsó fél perc viszont tetszett, hiszen a sorozathoz illően újabb
meglepetés, de azt hiszem, el tudtam volna viselni egy csöpögős esküvőt is.
Összességében, ha arra gondolok, hogy nem csak ezt az évadot
zártuk le, hanem az egész sorozatot, akkor ez a búcsú számomra kevés. Nagyon-nagyon
kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése