Az évadnyitó epizód után határozottan megkönnyebbültem,
hiszen örömmel tapasztaltam, hogy a sorozat továbbra is a rejtélyeket helyezi a
középpontba, és nem tér el a poénok irányába.
Ennek ellenér viszont többek között mégiscsak A bárka
rovására írnám például a (remélem, ezzel nem árulok el túl sokat) sziget
megtalálását. Hiszen a cím is erről árulkodik, és szerintem is az volt az
igazi, amikor még minden a hajón játszódott, és nem volt semmiféle külső
helyszín.
Két évad után már megszokhattuk, hogy a misztikum igen
hangsúlyos, sőt, tulajdonképpen a védjegye a sorozatnak, az viszont
határozottan nem tetszett, hogy rengeteg a visszaemlékezős rész. Az nyilván jó,
hogy megtudhatunk érdekes dolgokat a szereplők múltjából, de szerintem sokkal
izgalmasabb lett volna, ha a hajón utazók maguk jönnek rá a titkok nyitjára.
A rejtélyekkel és a karakterekkel kapcsolatban: az első rész
után értetlenül álltam néhány karakter eltűnése előtt. Azt még elfogadtam, hogy
Ainhoa külön hajón van, és Ulises eltűnt, de Vilma, Julia, és Valeria el(ő)tűnését
a semmiből már kicsit erősnek éreztem. Nagyon furcsának találtam, hogy ott
vannak a Sarkcsillagon, csak véletlenül „nem találja a kamera őket”. Ez mégis
mi?
Viszont a két új szereplő érkezésének örültem, jól jött
szerintem A bárkának egy kis vérfrissítés. Habár ez sajnos visszafelé is
működik – nem akarom előre elárulni, hogy kit kell „elveszítenünk”.
Összességében szerintem nem ez volt a sorozat legerősebb
évada, de kicsit sem szeretném leírni – A bárka örökké az egyik kedvenc
sorozatom marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése